Kiigazította a kínai elektromos járművekre javasolt ideiglenes vámtarifákat az Európai Bizottság. Az uniós szerv által ajánlott vámokról legkésőbb október végéig hoz döntést az EU.

Olof Gill, az EB szóvivője szerint Kína feladata, hogy olyan megoldást mellett köteleződjön el, amely összeegyeztethető a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elveivel, és egyúttal kezeli az EU által illegálisnak tartott szubvenció problémáját – írja az Euronews.

Már érvényben vannak az ideiglenes vámok

Az EB 2023 szeptemberben indított szubvencióellenes vizsgálatot a kínai elektromos járműgyártók ellen, mivel azzal vádolták Pekinget, hogy olcsó autóival elárasztja az uniós piacot, ezzel leszorítva az eladási árakat és hátrányos helyzetbe hozva az európai kereskedőket.

A feltárt eredményekre hivatkozva június 12-én jelentette be az uniós szerv, hogy ideiglenes védővámokat fog kivetni a kínai elektromos autógyártó vállalatokra.  A július 4-én ideiglenesen életbe lépett európai védővámok, a következő tarifák megfizetésére kötelezte a Kínában gyártó cégeket:

  • BYD: 10 + 17,4 százalék
  • Geely (Volvo és Polestar): 10 + 20 százalék
  • Tesla, BMW, Mini, NIO, HiPhi, Seres, Skywell: 10 + 21 százalék
  • SAIC (MG és Maxus): 10 + 37,6 százalék

A Tesla kivételes helyzete

A legtöbb gyártó esetében nem járnak számottevő változással a módosított tarifák:

  • a BYD, a Geely és a SAIC vámtételei 17 és 36 százalék között mozognak,
  • a többi cégnek  21 és 36 százalék között kéne adóznia attól függően, hogy a vámtárgyalásokban együttműködtek-e vagy sem.  

Az uniós végrehajtó testület azt javasolta, hogy csökkentsék 20,8 százalékról 9 százalékra a kínai gyártású Tesla elektromos autókra kivetett vámot. 

Az érintettek 10 napon belül nyilváníthatnak véleményt a kiigazított vámtarifákról, és az ügyben a 27 EU-tagállam álláspontját is kikéri a bizottság.

Ősszel jön a végleges döntés

Ezen ideiglenes vámtarifák a bizottság őszi döntéséig maradnak érvényben, a bizottság még két hónapig folytatja a vizsgálatot és ezután határoz arról, javasol-e végleges vámokat, amik jellemzően öt évig szoktak érvényben lenni. 

Amennyiben a hosszútávú tarifák bevezetéséről határoznak, azokról egy kötelező érvényű szavazáson döntenek majd az uniós tagállamok, ahol minősített többséggel – az EU lakosságának 65 százalékát képviselő, 15 uniós tagállam szavazatával – megakadályozhatják a tarifák kivetését.