A bankszektor jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt néhány évben, a koronavírus-járvány óta különösen nagy szerepet kapott a digitalizáció, így az internetbankok és a mobilalkalmazások. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikájából is látszik, hogy otthonról, digitális formában szeretnénk intézni banki ügyeinket.
Pont emiatt egyre gyakoribbá válik a beyond banking, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a bankok olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek a hagyományos banki szolgáltatások helyett valamilyen specifikus üzleti igény kielégítésére irányulnak.
A McKinsley korábbi tanulmánya is alátámasztja, hogy a fogyasztók mindenhez villámgyorsan akarnak hozzájutni, legyen szó termékről vagy szolgáltatásról: ha ezt a vásárló nem kapja meg, már odébb is áll, vagyis oda a lojalitás. A bankoknál szembeötlő volt a változás az elmúlt években, minden sokkal gyorsabb lett: az ügyintézés és a szolgáltatások is.
Már a rendszerváltás után nyilvánvalóvá vált, hogy a bürokratikus működés fenntarthatatlan a bankszektorban. A pénzügyi piac globalizáltságának köszönhetően itthon szinte ugyanazokat a lehetőségeket kapják a fogyasztók, mint a nemzetközi színtéren.
Szabályozói reform
„Négy éve építgetjük a beyond banking szolgáltatásunkat” – mondta Fischer András, az OTP Bank innovációs osztályának vezetője a 2024-es Business Festen. Reményét fejezti ki azzal kapcsolatban, hogy a szabályozói oldal felismeri, hogy a banki szolgáltatások mellett egyéb elemek is megjelenhessenek a mobilapplikációkban.
Jelenleg ugyanis a hagyományos pénzügyi szolgáltatókra nagyon szigorú korlátozások vonatkoznak, miközben az akár magyar engedéllyel nem is rendelkező fintech-alkalmazások például e-sim szolgáltatást is elhelyezhetnek a platformjukon.
Fúziós digitalizáció
Az MBH Bank három bank fúziójóbál állt össze, ezért nincsenek könnyű helyzetben – erről már Kada Zsolt, a pénzintézet Digitális Ügyfélmegoldások Fejlesztése és Üzemeltetésért felelős ügyvezetője beszélt.
A munka folyamatos, a háttérben az informatikai rendszereink fúziója jelenleg is zajlik
– tette hozzá, kiemelve, hogy a beyond banking szolgáltatásoknál két megközelítést vesznek figyelembe. Az MBH elsősorban a kis- és középvállalkozásokat (kkv) szeretné megcélozni ezen a területen, de természetesen a lakossági szegmens részére készülő szoftveren is dolgoznak a fejlesztők.
A készülő alkalmazás a tervek szerint abban is segíthet az induló cégeknek, hogy egy kalkulátor használatával döntsenek a cég- és adózási formáról.
Külföldi segítség
„A KBC Csoport 6-8 éve tudatosan épít ilyen stratégiát” – mondta Fónai Imre, a K&H Kate és Beyond Banking vezetője. A fókusz a mobilitással kapcsolatos funkciókon van, emellett tudatosan az a céljuk, hogy a bankon belül tartsák a beyond bankingot is.
Példákat is említett a szakember: jegyvásárlásra, ingatlankeresésre, egészségügyi szolgáltatások foglalására is használhatók ezek az alkalmazások. „Nincs határ” – tette hozzá.
Nagy népszerűség
A hype lecsökkent a beyond banking körül, most már tisztán látni a piacot belföldön és külföldön is. Az MBH Bank fejlesztéseiben keverni fogja a hagyományos banki szolgáltatásokat és a beyond bankingot. Elsődleges célcsoportként a Z-generációt és a fiatalabb korosztályokat jelölték ki.
Az „egy helyen mindent” ügyfélviselkedési modell először Ázsiában jelent meg, de európai szinten is érdemes rá figyelni. A külső partnerek bevonzásának módszereit például érdemes ellesni a belgáktól – mondta a K&H Kate és Beyond Banking vezetője.
Szuperapp?
A magyar piacra készülő beyond banking alkalmazások esetében elsősorban helyi partnereket lehet bevonni. Fischer András, az OTP Bank innovációs osztályának vezetője kiemelte: nem a szuperapp lesz a meghatározó jelenség.
Nem csak egy-egy konkrét szolgáltatás mentén akarunk belépni a piacra, ki akarunk lépni a szűken vett pénzügyi szolgáltatásokból
– tette hozzá. Érdemes arra a gyakran emlegetett mondásra gondolni, mely szerint az ügyfélnek nem lakáshitelre van szüksége, hanem lakást szeretne venni.
Az OTP célja, hogy minden fontos életmomentumban ott legyen, és amennyiben ezt digitálisan akarják megtenni, akkor jól átgondolt alkalmazásokat kell készíteni.
Nem másolni kell
A mesterséges intelligencia (AI) szerepe a bankolásban folyamatosan növekszik. Eddig inkább célmegoldásokra koncentráltak ezek a technológiák, most azonban már az átlag dolgozó szintjén van az AI.
Szinte minden területre hatással lesz, a bankok már most is használják hatékonyságnövelésre, csalásmegelőzésre, perszonalizációs tevékenységre és a munka optimalizációjára.
A magyar fintech
Nyikes Ádám, az MNB főosztályvezetője szerint kicsi, de dinamikusan növekvő fintech szektor van jelen Magyarországon.
Eleinte mindenki azt gondolta, hogy a fintech vállalatok leváltják a hagyományos bankokat, azonban sokkal inkább arról van szó, hogy közösen dolgoznak ezek a cégek a hagyományos pénzintézetekkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!