Eredetileg a Northvolt lett volna Európa válasza a Tesla térhódítására és a gyorsan növekvő kínai elektromos-autóipari piaci nyomulásra. Ehelyett a svéd akkugyártó reménység momentán a puszta talpon maradásért küzd. A vállalat egyfelől azzal birkózik, hogy időben leszállítsa az ügyfeleknek az ígért akkumulátorokat, továbbá a munkaerő ötödét leépítse, miközben felfüggeszti fő észak-svédországi gyárának bővítését is.
Harald Mix, a Northvolt alapítója, egyben 7,2 százalékos részesedésének tulajdonosa elmondta, hogy új tőkét kíván biztosítani a vállalatnak, amely elmondása alapján fontos szerepet játszik az európai versenyképesség fenntartásában. A tét jelenleg az, hogy Európa képes lesz kritikus iparágat kiépíteni egy olyan globális piacon, amelyet a kínai riválisok uralnak. Köztük például a CATL vagy a BYD, amelyek szinte verhetetlen áron adnak el akkumulátorokat és elektromos járműveket.
A Northvolt nehézségei egyúttal megkérdőjelezik Európa ambiciózus, arra vonatkozó törekvéseit, hogy önálló zöld gazdaságot építsen ki. Ráadásul a svéd székhelyű akkugyártó vállalat kevesebb mint egy évvel ezelőtt még 20 milliárd dolláros tőzsdei bevezetéssel kecsegtette a befektetőket úgy, hogy a Northvolt volt az egyik első kedvezményezettje az unió zöld támogatásának. Ám a cég több iparági szereplőhöz, például a Rivianhoz hasonlóan túl gyorsan próbált túl nagyra nőni.
A svéd akkumulátorgyártó egy idő után például nem tudta határidőre kiszolgálni az olyan ügyfeleket, mint a Volkswagen, a BMW vagy a Scania. Majd a Northvolt az elektromos autók iránti lanyhuló kereskedelmet is megszenvedte: a vállalatnak tehát többszörösen pénzügyi problémákkal kellett szembenéznie. A fizetésekre és a járulékokra kiadott összegek tavaly például háromszor olyan magasak voltak, mint az ügyfelekkel kötött szerződések szerinti bevételek.
Túlzás nélkül lehet állítani, hogy a Northvoltot az ág is húzza miután:
- a tőzsdei bevezetés tervét idén májusban félretették;
- a Northvolt, amelynek első lítium-ion akkumulátorát 2021 decemberében szerelték össze, súlyos minőségbiztosítási problémákkal küzd azóta is: a hibás, használhatatlan cellák nagy száma miatt szintén jelentősen elszaladtak a költségek;
- a BMW júniusban - minőségi problémákra hivatkozva - lemondott egy 2 milliárd eurós megrendelést, ahogy a Volkswagen tehergépkocsigyártó részlege, a Scania is panaszkodott már a cég lassú szállításai miatt;
- júliusban a vállalat azt közölte, hogy működési vesztesége tavaly több mint háromszorosára, 1,03 milliárd dollárra nőtt, miközben a bevétele enyhén, 128 millió dollárra emelkedett;
- augusztusban az akkugyártó közölte, hogy bezár egy kaliforniai kutatási részleget;
- ebben a hónapban két svédországi üzemét számolta fel;
- a Northvolt társalapítója, Peter Carlsson már a kezdetektől arra panaszkodik, hogy mennyire nehéz szakképzett, kellő tapasztattal rendelkező munkaerőt találni, akik képesek nagyszerű akkucellákat és ilyen típusú gyárakat tervezni.
A Volkswagen az említett nehézségek ellenére változatlanul támogatja a Northvolt felfutását, ahogy ígéretet tett a BMW is: ők is nyitva tartják a kapukat a svéd akkugyártó előtt. Ugyanakkor a svéd kormány már korábban egyértelművé tette, hogy nem fogja „nemzeti” akkumulátorgyárát kisegíteni.
Volkswagen-balhé: hirtelen rájöttek, hogy drága a német munkaerő
A mellékelt ábra szerint egymásnak feszülhet a munkavállalói, szakszervezeti oldal és a Volkswagen vezetése a kilátásba helyezett radikális leépítések miatt. A német gazdasági miniszter nagy egyeztetést és mentőövet ígért, ehhez képest egyelőre csak üres politikai lózungokat tehettek zsebre a bajba jutott német autóipar szereplői.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!